A Színházerdő bemutatjA:

Fölöttem az ég:
Kosztolányi est

Nagyhegyesi Zoltán előadóestje a Farkasgyepűi erdőben

Szerkesztette és előadja:

Nagyhegyesi Zoltán

Versek:

Kosztolányi Dezső

A Szegedi Pinceszínház előadása a Farkasgyepűi erdőben:

Fölöttem az ég - Kosztolányi est

Az előadás egy kimerevített pillanat, kihangosított gondolatokkal, ahogyan az ember megáll, és végiggondolja az életét.

Kosztolányi Dezső egy éjszakáját mutatja be, egyfajta emlékezés és számadás. A szövegek Kosztolányi novelláiból és verseiből állnak.
Az előadást végigkísérik Pachelbel és Johann Sebastian Bach zenéi.

Ezen a nyáron egy speciális előadásformával jelentkezünk. A máshol bemutatott előadások helyszínéül ezúttal  a farkasgyepűi erdő szolgál majd. Ezzel a formával elindítunk egy kezdeményezést, ahol felfedezzük, hogyan hat a különböző előadásokra, ha kilépnek a szokott keretek közül és a természetbőlnyer új inspirációt.

Jegyinformációk

Az előadás időpontjai:

2024.  augusztus 23. péntek, 18:00-kor 

Tuskókon és fatörzseken lesznek az ülőhelyek. Az idősebb nézőinknek külön kérésre széket biztosítunk. Az előadásokra az ülőhelyet kényelmesebbé teendő érdemes plusz párnát hozni.

Jegyárak:

Teljes árú jegy

3000 Ft

Diák / nyugdíjas jegy

2000 Ft

Támogatói jegy

8000 Ft

Jegy farkasgyepűi lakosoknak

1500 Ft

Ha valaki Veszprém kártyával vásárol, az a felnőtt vagy diák/nyugdíjas jegyéből 10 %- kedvezményt kap. Részletek a rendelési felületen.

erdei nézőtér

Hogy jutsz el az elődásra?

Találkozó az előadás kezdete előtt egy órával, a farkasgyepűi Sarlós Boldogasszony templomnál, címe: Farkasgyepű, Petőfi utca, 8582

tömegközlekedéssel veszprémből

14:30-kor kezdődő előadások (találkozók az előadások kezdete előtt egy órával a Farkasgyepűi Sarlós Boldogasszony templomnál)

Odaút A veszprémi autóbusz állomásról hétköznap és hétvégén is 12:30-kor indul a buszjárat. Leszállás a Farkasgyepű Posta buszmegállónál Farkasgyepűn. Abból a megállóból már látni lehet a templomot. 13:06-kor már ott van a busz Farkasgyepűn.

Visszaút Hétköznap és hétvégén is 16:50-kor indul vissza a buszjárat Farkasgyepű Posta megállóból, az érkezési megállóval szemben. A busz 17:30-kor ér vissza Veszprém autóbusz állomásra.

A buszra várakozóknak szeretettel ajánljuk figyelmébe a Posta megállótól 5 perc gyalogútra elhelyezkedő Nimród éttermet, ami meleg konyhával, helyi specialitásokkal, ízletes ételekkel és finom  italokkal szolgál. Este kilencig nyitva tart minden nap, ráadásul az étterem előtt is van egy külön buszmegálló.   

18:00-kor kezdődő előadások (találkozók az előadások kezdete előtt egy órával a Farkasgyepűi Sarlós Boldogasszony templomnál)

Odaút A veszprémi autóbusz állomásról hétköznap és hétvégén is 16:30-kor indul a buszjárat. Leszállás a Farkasgyepű Posta buszmegállónál Farkasgyepűn. Abból a megállóból már látni lehet a templomot. 17:06-kor van ott a busz Farkasgyepűn, ezt a buszt még megvárjuk közösen. Vigyázat! Az esti előadás esetén szombat és vasárnap nem megy vissza busz nyolc után Veszprémbe, csak hétköznap!

Visszaút Csak hétköznap lehet visszautazni busszal Veszprémbe az esti előadás után is  Ebben az esetben 20:54-kor indul vissza a busz Veszprémbe és 21:28-kor ér vissza a veszprémi autóbusz állomásra. 

A buszra várakozóknak szeretettel ajánljuk figyelmébe a Posta megállótól 5 perc gyalogútra elhelyezkedő Nimród éttermet, ami meleg konyhával, helyi specialitásokkal, ízletes ételekkel és finom  italokkal szolgál. Este kilencig nyitva tart minden nap, ráadásul az étterem előtt is van egy külön buszmegálló.   

Tömegközlekedéssel pápáról

14:30-kor kezdődő előadások (találkozók az előadások kezdete előtt egy órával a Farkasgyepűi Sarlós Boldogasszony templomnál)

Odaút A pápai autóbusz állomásról szombaton 12:35-kor indul a buszjárat. Leszállás a Farkasgyepű Posta buszmegállónál Farkasgyepűn. Abból a megállóból már látni lehet a templomot. 13:29-kor ér oda a busz Farkasgyepűre. 

Vasárnap 12:45-kor indul a busz Pápáról és 13:08-kor ér oda Farkasgyepűre. 

Hétköznap 12:35-kor indul a busz és 13:25-kor ér oda.

Visszaút Hétköznap és hétvégén is 17:06-kor indul vissza a buszjárat Farkasgyepű Posta megállóból, az érkezési megállóval szemben. A busz 17:35-kor ér vissza Pápa autóbusz állomásra.

A buszra várakozóknak szeretettel ajánljuk fugyelmébe a Posta megállótól 5 perc gyalogútra elhelyezkedő Nimród éttermet, ami meleg konyhával, helyi specialitásokkal, ízletes ételekkel és finom  italokkal szolgál. Este kilencig nyitva tart minden nap, ráadásul az étterem előtt is van egy külön buszmegálló.   

18:00-kor kezdődő előadások (találkozók az előadások kezdete előtt egy órával a Farkasgyepűi Sarlós Boldogasszony templomnál)

Odaút A pápai autóbusz állomásról hétköznap és hétvégén is 16:40-kor indul a buszjárat. Leszállás a Farkasgyepű Posta buszmegállónál Farkasgyepűn. Abból a megállóból már látni lehet a templomot. 17:09-kor van ott a busz Farkasgyepűn, ezt a buszt még megvárjuk közösen. 

Visszaút Szombaton 21:06-kor indul vissza a busz Pápára a Posta megállóból, ez  21:35-kor ér a pápai buszállomásra 

Vasárnap 20:20-kor indul a busz és 20:51-kor ér a pápai buszállomásra.

Hétköznap 20:30-kor indul a busz és 21:16-kor ér a pápai buszállomásra.

A buszra várakozóknak szeretettel ajánljuk figyelmébe a Posta megállótól 5 perc gyalogútra elhelyezkedő Nimród éttermet, ami meleg konyhával, helyi specialitásokkal, ízletes ételekkel és finom  italokkal szolgál. Este kilencig nyitva tart minden nap, ráadásul az étterem előtt is van egy külön buszmegálló.   

Tömegközlekedéssel budapestről

14:30-kor kezdődő előadások (találkozók az előadások kezdete előtt egy órával a Farkasgyepűi Sarlós Boldogasszony templomnál)

Odaút A Budapest Néplilget autóbusz állomásról hétvégén és hétköznap is indul közvetlen buszjárat Farkasgyepűre 10:25-kor. Leszállás a Farkasgyepű Posta buszmegállónál Farkasgyepűn. Abból a megállóból már látni lehet a templomot. 13:06-kor már ott van a busz Farkasgyepűn.

Visszaút Hétköznap és hétvégén is 16:52-kor indul vissza a buszjárat Farkasgyepű Posta megállóból, az érkezési megállóval szemben. A busz 19:35-kor ér vissza Budapest Népliget autóbusz állomásra.

18:00-kor kezdődő előadások (találkozók az előadások kezdete előtt egy órával a Farkasgyepűi Sarlós Boldogasszony templomnál)

Odaút (vigyázat, az esti előadás után nem jön vissza busz Budapestre!) A Budapest Népliget autóbusz állomásról hétköznap és hétvégén is 14:25-kor indul a buszjárat. Leszállás a Farkasgyepű Posta buszmegállónál Farkasgyepűn. Abból a megállóból már látni lehet a templomot. 17:06-kor van ott a busz Farkasgyepűn, ezt a buszt még megvárjuk közösen. 

Visszaút Budapestre az esti előadások után busszal nem lehet visszajutni.

Parkolás autóval

Közvetlenül a találkozópontnál, a Farkasgyepűi Sarlós Boldogasszony templom mellett található egy parkoló.

A találkozópont

További előadások az erdőben